Sokéves procedúra vette kezdetét azzal, hogy Krakkó városa levelet küldött Brüsszelbe azt tudakolva: támogatná-e az EU egy csinos kis metró építését a város tündéri turistalátványosságai alatt? - írta a gazeta.pl. Első körben ahhoz kértek - és kaptak - pénzt, hogy kiírjanak egy tanulmánykészítési tendert a projekttel kapcsolatban.
Ez a papír - amely azt is javasolhatja, hogy ne építsenek metrót - 2,37 millió euróba (735 millió forint) kerül. Az uniótól a költség csaknem 60 százalékát, azaz 1,37 millió eurót kaptak e célra. A hiányzó összeget a város saját büdzséjéből kell fedezni. A pályáztatást a két ország örök barátságának jeleként az "Ej, ráérünk arra még" magyar elvnek megfelelően végzik: a tendert augusztusban írják ki, a tanulmányt 2019 végéig kell elkészítenie a nyertesnek.
Kapcsolódó
Ez még nem azt jelenti azt, hogy a megadott dátum után azonnal elkezdődik a metró építése, mert kiderülhet az is, hogy túl drága vagy van más megoldás is a tömegközlekedés fejlesztésére - például villamosvonal építése.
Amennyiben a metró építése mellett döntenek, ez lesz a második ilyen közlekedési eszköz Lengyelországban. Varsóban már 1925-ben elhatározták az építést, de az első szerelvények csak 70 év után, 1995-ben indulhattak el.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve