A lapot tájékoztató forrás szerint az SZK számára a gyilkossággal gyanúsított csecsen Zaúr Dadajev tanúvallomása alapján vált ismertté annak a férfinek a neve, aki a gépkocsit és a pisztolyt adta a gyilkosság elkövetéséhez. A Ruszlik néven bemutatkozó férfi 5 millió rubelt (24 millió forint) is ígért fejenként a merénylet elkövetőinek.
Korábban feltételezték, hogy az ellenzéki politikust, Vlagyimir Putyin elnök egyik legnagyobb bírálóját vallási okok miatt gyilkolták meg, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap munkatársainak lemészárlása ügyében tett nyilatkozatai miatt - legalábbis ilyen, a nyomozóhatóságokra hivatkozó értesülések láttak napvilágot az orosz sajtóban. A Kommerszant azonban azt írja, hogy a gyanúsítottak közül senki sem állt személyes kapcsolatban a politikussal, többségük nem is tudott a létezéséről, és családtagjaik ismerőseik elmondása szerint nem is voltak különösebben vallásosak.
A nyomozók most inkább a több közvetítő részvételével megszervezett, politikai indítékú bérgyilkosság elméletét tartják valószínűnek a Kommerszant szerint.
Borisz Nyemcovot február 28-án ölték meg Moszkva belvárosában, nem messze a Kremltől, ahol barátnőjével, Anna Duricka ukrán modellel sétált. A merénylet ügyében eddig öt gyanúsítottat vettek őrizetbe. A gyilkosság közvetlen elkövetésével a Szever (Észak) csecsen zászlóalj egykori parancsnok-helyettesét, Zaúr Dadajevet gyanúsítják, aki egyik zászlóaljbeli társával a Kommerszant értesülései szerint az elmúlt félévben csecsen hivatalnokok, illetve üzletemberek testőre volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve