Az ENSZ-hez intézett, a tervet bíráló levelében a szíriai külügyminisztérium az országa területen elkövetett szüntelen agresszióval vádolja meg a török kormányt. Január 11-én a török hadsereg és határőrség munkagépeket és nehéz teherautókat vonultatott fel Szíria északi részén, a török határ térségében, részben Haszake kormányzóságban. A gépek utat törtek, árkot ástak, és megkezdték a kerítéshez szükséges betonoszlopok lerakását. (Eközben az ukrán kerítés építése pénzhiány miatt állt le.)
Három nappal később a török haderők az Aleppó közelében fekvő Tuma városban kezdték meg az elválasztó fal építéséhez szükséges két kilométeres út kialakítását. A török erők hasonló mozgását észlelték a Törökországgal szintén határos Idlíb tartományban is, ahol a törökök Harem térségében hatholdnyi területet sajátítottak ki szír állampolgároktól kerítésépítés céljából.
A tárca szerint a török kormány katonai támaszpontot hozott létre az Aleppó térségében fekvő Dzsitar faluban, ahol lőszerraktárak, valamint török tisztek és katonák számára épített barakkok találhatók. A szíriai külügyminisztérium elítélte a török behatolást, és felszólította a világszervezetet, gyakoroljon nyomást Ankarára "erőszakcselekményei" beszüntetése és "a terrorizmus elleni harcra vonatkozó biztonsági tanácsi határozatok betartatása érdekében".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve