Az Európai Bizottság szerdán hagyta jóvá Hollandia belépését. A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan közölte, hogy június közepén Málta is benyújtotta csatlakozási kérelmét, amely még elbírálás alatt áll.
"A bűnözés nem ismer határokat, ezért közösen kell fellépnünk ellene. Minél több tagország csatlakozik, annál hatékonyabb lesz az ügyészi hivatal működése, annál több pénzt lesz képes visszaszerezni" - közölte Vera Jourová uniós igazságügyi biztos.
Kapcsolódó
Emellett felszólította az eddig kimaradó tagállamokat a csalás- és korrupcióellenes szervezethez való csatlakozásra, mondván, "így biztosítható lehet, hogy az EU költségvetésének minden egyes elköltött centje az állampolgárok javára válik".
A hivatalnak, amelynek megalakítására először 2000-ben tettek javaslatot, legkésőbb 2021 elején meg kell kezdenie működését. A főügyészt és az európai ügyészeket 2019-ben fogják várhatóan kinevezni.
Magyarország nem vesz részt az együttműködésben, a kormány álláspontja szerint jelenleg is vannak olyan intézmények, amelyek eljárhatnak az unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben, és egy új hivatal létrehozása ezen jól működő szervezetek meggyengítésével járna.
Korábban még Lengyelország, Hollandia, Málta és Svédország jelezte, hogy ebben a formájában nem támogatja az ügyészség létrehozását, Dánia, Írország, valamint a jövő évben várhatóan kilépő Egyesült Királyság pedig egyébként sem vesz részt a bel- és igazságügyi együttműködésnek ezen a területén.
A fotó forrás: Shutterstock.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve