Igor Ejdman a gordonua.com ukrán portálnak nyilatkozva beszélt erről.
Nyemcov bizonyítékokat gyűjtött az orosz hadsereg bűntényeiről a Donyec-medencében, Putyin és a háború című kiadvány publikálására készült, ahol polconként minden szét lett volna rakosgatva és nevén nevezve. Az orosz elnök, aki mindenáron megpróbálja elfedni hadserege kelet-ukrajnai jelenlétét, tudott Nyemcov terveiről, ezért tette el láb alól pont most, még mielőtt az igazság a háborúról a tömegekre zúdult volna - mondta Ejdman.
Korábban Kszenyija Szobcsak, a Dozsgy nevű független televízió műsorvezetője is úgy nyilatkozott, hogy Nyemcov bizonyítékokat akart a nyilvánosság elé tárni az orosz csapatok jelenlétéről a kelet-ukrajnai Donyec-medencében.
Igor Ejdman szerint a Nyemcov-gyilkosság fő célja azon oroszok megfélemlítése volt, akik kritikusan viszonyulnak a Kreml politikájához, és részt akartak venni Moszkvában a vasárnapra tervezett tüntetésen. (A gyilkosság miatt az ellenzék lemondta a moszkvai Marjinka városnegyedbe tervezett háborúellenes tüntetést, és helyette gyászmenetet fog tartani a főváros központjában).
A gyilkossággal Putyin egyértelmű üzenetet küldött néhány kiszemelt orosznak: ha Moszkva központjában, néhány lépésnyire a Kremltől demonstratívan ki tudok végezni egy világszerte ismert politikust, akkor veletek se fogok teketóriázni. Ez terror saját polgáraink ellen, akik megpróbálnak fellépni a diktatúra ellen - mondta Ejdman.
Az 55 éves Borisz Nyemcovot a Kreml tövénél kezdődő Bolsoj Zamoszkvoreckij-hídon, Moszkva központjában ölték meg szombatra virradóra. Az ellenzéki politikusra hat lövést adott le a gyilkos, négy eltalálta, és kioltotta Nyemcov életét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve