Orosz hírportálok beszámolói szerint Alekszandr Szakovics, az orosz pénzügyminisztérium adó- és vámhivatalának vezető szakértője hétfőn közölte, hogy az Urals átlagára 55,43 dollár volt január-augusztusban, ami 47,85 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában elért 106,28 dollárnál.
Augusztusban az Urals átlagára 45,63 dollár volt hordónként, szemben az egy évvel korábbi 101,09 dollárral. Tavaly az Urals hordónkénti éves átlagára 97,6 dollár volt, 9,53 százalékkal kisebb a 2013-as 107,88 dolláros átlagáránál.
A gazdaságfejlesztési minisztérium adatai szerint az orosz gazdaság tavaly 0,6 százalékkal növekedett. A minisztérium legfrissebb előrejelzése szerint idén 3,3 százalékkal zsugorodik az orosz gazdaság, jövőre pedig 1 és 2 százalék közötti mértékű lehet a visszaesés.
Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából.
Oroszországban a kormány havonta vizsgálja felül az olaj exportvámját, amelyet az Urals árának havi alakulásából kiindulva egy meghatározott képlet alapján állapít meg. Az olajár csökkenése miatt Oroszország 23,9 dollárra, 18 százalékkal, tonnánként 109,2 dollárra csökkenti a kivitelre szánt kőolaj vámját szeptembertől. Augusztusban 133,1 júliusban 143,1, júniusban pedig még 144,4 dollár volt az exportvám.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve