"Az amerikai fél szankciókat alkalmaz hazai törvényei alapján egy kínai pénzintézet ellen, amivel súlyosan megsérti a nemzetközi kapcsolatok elveit és kárt okoz a kínai félnek" - hangoztatta közleményében Csin Kang (Qin Gang), a külügyminisztérium szóvivője, s a lépés miatt országa határozott elégedetlenségének és ellenzésének adott hangot.
Az amerikai kormány kedden jelentett be büntetőintézkedéseket a Bank of Kunlun és egy iraki bank ellen, amelyek a hivatalos vádak szerint üzleti kapcsolatban álltak Teheránnal. Kína és Irán normális államközi viszonyt tart fenn, kapcsolatuk is általános, az energetikát és a kereskedelmet érintő üzleti tevékenységük nyitott és átlátható, nincs összefüggésben Irán nukleáris programjával - hangsúlyozta a szóvivő, kiegészítve azzal, hogy az együttműködés nem sért ENSZ biztonsági tanácsi határozatot és egyetlen harmadik felet sem.
Csin azt ígérte, hogy Pekingben és Washingtonban külön diplomáciai úton is ki fogják fejezni tiltakozásukat, s úgy vélte a washingtoni lépés negatív hatással lesz a kétoldalú kapcsolatokra. Egyúttal megerősítette, hogy Kína álláspontja a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása terén következetes és világos, s más érintett országokkal - köztük az Egyesült Államokkal együtt - elkötelezetten törekszik az iráni kérdés "megfelelő rendezésére".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve