A strasbourgi plenáris ülés a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális, a radikális baloldali és a zöld frakció közös határozattervezetét 510 igen szavazattal, 160 ellenében, 29 tartózkodás mellett fogadta el.
A képviselők aggodalmukat fejezték ki a "teljesen működőképes alkotmánybíróság hiánya", valamint a "közelmúltban más területeken bekövetkezett, a megfelelő konzultációt nélkülöző gyors jogalkotási fejlemények miatt". Azt kérték az Európai Bizottságtól, hogy értékelje az elfogadott jogszabályok összeegyeztethetőségét az uniós joggal és azon értékekkel, amelyeken az Európai Unió alapul.
Az állásfoglalás határozottan felszólítja a varsói kormányt, hogy maradéktalanul tegyen eleget a Velencei Bizottság márciusi ajánlásainak, és tartsa tiszteletben az alkotmánybíróság ítéleteit. Ezzel arra utalnak, hogy bár a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a róla szóló törvény vitatott módosítását, a kabinet közölte, hogy az ítéletet nem teszik közzé a hivatalos közlönyben, és így nem is válhat hatályossá.
A képviselők üdvözölték az Európai Bizottság azon szándékát, hogy "konstruktív és termékeny párbeszédet folytasson a lengyel kormánnyal annak érdekében, hogy gyors és konkrét megoldásokat találjanak a jogállamiságot érintő, fent említett, rendszerszintű fenyegetésekre". Hangsúlyozták, hogy ennek a párbeszédnek "pártatlannak, bizonyítékokon alapulónak és együttműködőnek kell lennie, ugyanakkor tiszteletben kell tartania az uniónak és tagállamainak a szerződésekben rögzített hatásköreit, valamint a szubszidiaritás elvét".
Az utóbbi időben számos bírálat érte a tavalyi lengyelországi választások nyomán abszolút többséghez jutott Jog és Igazságosság (PiS) pártot, elsősorban amiért szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát, és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét. Varsó szerint a törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.
Az Európai Bizottság júliusban megindította Lengyelországgal szemben az úgynevezett jogállamisági mechanizmus második szakaszát, amelynek keretében konkrét ajánlásokat fogalmazott meg a lengyel hatóságok számára a kifogásolt kérdések megoldására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve