A törvényhozás tagjai az izraeli harcművészet - a cselgáncsot, a dzsiu-dzsicut, az ökölvívást és az utcai harcot ötvöző krav-maga - alapjait sajátíthatják el a képzés során - írta hétfőn a The Times. A krav-maga olyan önvédelmi rendszer, amelynek elsődleges célja, hogy felkészítse az embert az erőszakos helyzetek felismerésére és gyors kezelésükre. A krav-maga a több ellenfél elleni küzdelemre, késes, botos, lő- és más fegyveres támadások elleni védekezésre, valamint a pusztakezes harcra tanít.
A lap szerint az ingyenes órák célja, hogy a parlamenti képviselők meg tudják védeni magukat a politikai szélsőségesektől és a terroristáktól. A krav-maga-oktatást a közpolitikai és lobbiképzéssel foglalkozó Parli-Training szervezi. A múlt héten tartott első képzési napon két képviselő és 18 asszisztens vett részt a coaching cég központjában, a Whitehallban.
Mendora Ogbogbo, a Parli-Training alapítója elmondta, Jo Cox meggyilkolása után döntötte el, hogy önvédelmi tanfolyamot indít a parlamenti dolgozóknak. Az ellenzéki Munkáspárt 41 éves képviselőjét a brit európai uniós tagságról szóló népszavazási kampány hajrájában ölte meg egy férfi. A kétgyermekes politikus épp a választókerületi fogadóórájáról jött ki Leeds egyik elővárosa, Birstall könyvtárából, amikor a merénylő rátámadt. Az 52 éves férfi három lövéssel és több késszúrással ölte meg a képviselőnőt.
"Olyan technikákat tanítunk a képviselőknek, amelyekkel ártalmatlaníthatják támadóikat, és el tudnak futni" - utalt arra Mendora Ogbogbo, hogy csak a védekezésre, nem pedig a konfrontációra tanítják a résztvevőket. Bemutatják nekik az úgynevezett orrszarvút is, vagyis azt a technikát, amelynek alkalmazásával karjukkal védeni tudják a fej kulcsfontosságú pontjait. Ezáltal három-négy percet is nyerhetnek, hátha közbelép valaki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve