A legnagyobb változás, hogy az atomenergia teljes elutasítása helyett az "alapszintű ellátás" biztosításához nukleáris energiát is akarnak használni. Az új energiapolitikai koncepció azonban számszerűen nem határozta meg, hogy mekkora szerepet szánnak az atomenergiának.
Abe Sindzóról - és az őt támogató Liberális Demokrata Pártról (LDP) - már 2012-es hatalomra jutása előtt lehetett tudni, hogy pártolja az atomenergia használatát, de a közvélemény elutasító álláspontja miatt csak lassan haladt az új energiapolitika kidolgozása.
Elemzők szerint mostanra az is kétséges, hogy mennyire életképes a japán atomipar. A fukusimai atomerőmű-baleset után 2011-ben az ország összes atomerőművét leállították, ez azóta 50 milliárd dollárra becsült kárt okozott az atomenergia iparnak.
Már 16 milliárd dollár ment el az erőművek korszerűsítésére is, de a Reuters hírügynökség felmérése szerint a leállított 48 reaktor kétharmada zár marad, vagy a nagy költségek, vagy helyi tiltakozások, vagy biztonsági kockázatok miatt.
A japán kormány is tisztában van a kihívásokkal, mert az új koncepció szövegezésében a megújuló energiaforrások szerepét hangsúlyozzák legjobban, és csak mellette említik a nukleáris energiát. A megújuló energiaforrások elvárt arányáról szintén nincsenek számok, de a korábbi tervek szerint 2030-ra 20 százalékát kellene adniuk a teljes energiatermelésnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve