Várhatóan idén is Írországé marad az uniós elsőség: az Európai Bizottság előrejelzése szerint 3,5 százalékkal, a dublini kormány várakozásai szerint pedig 3,9 százalékkal gyarapodhat a GDP.
Az euróövezet, amelynek Írország is tagja, tavaly átlagban 0,9 százalékos gazdasági növekedést könyvelhetett el. Írország gazdasága 2013-ban még szinte stagnált, mindössze 0,2 százalékkal növekedett.
Írország 2010-ben a csőd szélére jutott, miután a kormánynak előzőleg mentőövet kellett dobnia az ingatlanbuborék kipukkadása miatt bajba jutott bankrendszernek. A támogatás súlyos költségei és a piaci támadások miatt is meggyengült ország 85 milliárd euró hitelt kapott az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól, ebből 67,5 milliárd eurót használt fel. Írország végül 2013 decemberében "tiszta kiszállással", vagyis áthidaló, biztonsági hitel kérése nélkül lépett ki a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag védelme alól.
Az ír növekedési számok ugyanakkor könnyen változnak, aminek egyfelől az az oka, hogy magának a gazdaságnak szerény a mérete. Másfelől és leginkább abban rejlik a fő ok, hogy Írországban jelentős a gyógyszeripar és az új technológiák szektorában működő multinacionális cégek jelenléte, ezek pénzügyi eredményei pedig rendkívül erősen függenek a konjunktúrától.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve