Az Amerikai Egyesült Államoknak újra kell értékelnie a mobiltelefonokból származó sugárzásnak való kitettség standardjait - közölte a kormányzati ellenőrzési hivatal (GAO), amely szerint a szövetségi szabványok messze elmaradtak a nemzetközi standardoktól.
A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) még 1996-ban határozta meg a vonatkozó egészségügyi határértékeket, így azok nem feltétlenül reflektálnak a maroktelefonok rádiófrekvenciás sugárzásával kapcsolatos legutóbbi kutatási eredményekre. Az ezek alapján kidolgozott tesztkövetelmények ezért nem határozhatják meg tökéletesen a használatból eredő maximális kitettség és veszély mértékét. Így például a testtel érintkező berendezések hatásai sem képezi jelenleg vizsgálat tárgyát az Államokban.
Az FCC is jelezte, hogy a standardok felülvizsgálatára készül, amely állítólag megoldást kínál majd nemcsak a GAO által jelzett, de további aggályokra is. Jelenleg azonban az USA vonatkozó szabványai az egyik leginkább konzervatívak a világon - idézte a Bloomberg az FCC egyik szóvivőjét.
A GAO jelentését kongresszusi demokraták felkérésére készítette el, és bár az FCC fölött egyebek mellett szövetségi egészségügyi szervek is szakmai felügyeletet gyakorolnak, ezek részéről nem történt felszólítás a standardok fölülvizsgálatára - igaz, a bizottság sem kért állásfoglalást tőlük.
A mobiltelefonok használatuk során rádiófrekvenciás energiatartományban lévő elektromágneses hullámokat bocsátanak ki. Azt már tudományosan is megfigyelték, hogy az antennához közeli agyi terület anyagcseréje élénkül a telefon használata közben, azonban a rákkeltő hatást ezidáig nem igazolták kutatási eredmények.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve