A Zöldek politikusa pénteken bejelentette: sikerült összegyűjtenie négymillió-nyolcszázezer dollárt, hogy fedezhesse az esetleges újraszámlálás költségeit, s egyúttal kérte is a voksok újraszámlálását Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban.
Mindhárom szövetségi államban Donald Trump szerezte meg a közvetlen szavazatok (tehát a választók által leadott voksok) többségét is, de mivel csak kis arányban, ezért Stein amellett próbál érvelni, hogy esetleg külföldi hackerek támadást intéztek a számítógépes rendszerek ellen, s így befolyásolták a választási eredményeket.
Még Hillary Clinton támogatói is amellett foglaltak állást a különböző televízióknak adott nyilatkozataikban, hogy az újraszámlálás teljesen felesleges, mert sehol nem volt választási csalás, és az újraszámlálás sem változtathat a választás végeredményén. Jill Stein pénteki nyilatkozatában közölte: célja nem Donald Trump elnökségének aláásása, hanem az amerikai választási rendszer sérthetetlenségének megvizsgálása, s egyúttal annak bizonyítása is, hogy "az amerikai választási rendszer mennyire megbízhatatlan".
Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje már a választás éjszakáján elismerte vereségét, s másnap elmondott beszédében sikereket is kívánt a megválasztott elnöknek, Donald Trumpnak.
A három kérdéses szövetségi államban mindenütt Donald Trump nyert, ráadásul ezek az államok sok elektort is adnak: Pennsylvania 20, Michigan 16, Wisconsin pedig 10 elektort küld az elektori testületbe, amely végül hivatalosan is megválasztja az Egyesült Államok elnökét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve