A kétnapos ukrajnai látogatásra érkezett politikus Petro Porosenko ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján kifejezte reményét: a nemzetközi összefogás, ezen belül az Oroszországra gyakorolt nyomás révén csökkenni fog a feszültség Kelet-Ukrajnában. A kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy országa 13 millió dolláros humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának, valamint növeli megfigyelőinek létszámát a kelet-ukrajnai konfliktus övezetében működő EBESZ-misszióban.
Porosenko elnök az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím helyzetére hívta fel a figyelmet. Ismételten sürgette, hogy kezdődjenek nemzetközi szinten konzultációk a Krím "felszabadításáról". Köszönetet mondott Kanadának, amiért számos katonai eszközt, köztük éjjellátó távcsöveket, valamint egyenruhákat és gyógyszereket adományozott az ukrán fegyveres erőknek.
Trudeau kitért a válaszadás elől, amikor arról kérdezték, hogy igazak-e a napokban felröppent hírek, amelyek szerint Kanada emberéletek kioltására alkalmas fegyvereket fog szállítani Ukrajnának.
Trudeau és Porosenko jelenlétében hét évre szóló szabadkereskedelmi megállapodást írtak alá a két ország illetékes minisztériumainak vezetői. Mint Porosenko kifejtette, az egyezmény azonnal hatályba lép, de annak kiterjesztése hét év alatt fokozatosan megy végbe, és az időszak végére az ukrán, illetve a kanadai termékek 99 százaléka vámmentessé válik a két ország kereskedelmében. Az ukrán államfő emellett felhívta a kanadai befektetőket, hogy vegyenek részt az ukrajnai privatizációs folyamatban. Biztosította őket afelől, hogy a folyamat átlátható lesz.
A kanadai miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy Kanada újabb rendőröket küld az ukrán rendőrség szakmai felkészítésére. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 22 kanadai rendőrtiszt vesz részt Ukrajnában a helyi rendőrök kiképzésében.
A sajtótájékoztatón Porosenko elmondta, hogy Trudeau kétnapos ukrajnai látogatása alatt, kijevi tárgyalásai után felkeresi a nyugat-ukrajnai Lviv megyében lévő javorivi lőteret, ahol kanadai katonatisztek vesznek részt az ukrán fegyveres erők tagjainak kiképzésében. A korábbi hírek alapján mintegy kétszáz kanadai kiképző tavaly augusztus óta tartózkodik Ukrajnában, a megállapodás szerint a kiképzési program 2017 márciusáig tart.
Porosenko bejelentette továbbá, hogy hamarosan konzultációk kezdődnek Kanadával az Ukrajnával szembeni vízumrendszer liberalizálásáról.
Kanada hosszú évek óta aktív támogatója az ukrajnai demokratikus folyamatoknak, főként az észak-amerikai országban élő nagyszámú ukrán diaszpóra miatt. Ottawa hevesen bírálja Moszkva Ukrajna-politikáját, elítélve Oroszországot a Krím elcsatolásáért és a kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanásában játszott szerepéért. Tavaly februárban Kanada kibővítette korábban hozott büntetőintézkedéseit Oroszországgal szemben, amit azzal indokolt, hogy a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok nem tartják be a tűzszünetet, sőt egyre hevesebb támadásokat hajtanak végre az ukrán fegyveres erők ellen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve