A kijevi kormány 2015-2016-ban privatizálni tervezi az ország valamennyi szénbányáját - jelentette a TASZSZ. Ebben a kormányt alakító pártok a koalíciós szerződésükben egyeztek meg. Azokat a bányákat, amelyeket nem sikerül eladni, bezárják, vagy felszámolják. Megszüntetik az Ugol Ukrainy állami szénkereskedelmi vállalatot is, és átállnak a közvetlen eladásokra. A tervek szerint 2020-ra az ukrán szénbányászatnak önfenntartóvá kell válnia, megszüntetik az állami támogatást és fejlesztéseket.
A terv tulajdonképpen már a rendszerváltás előtt, Viktor Janukovics vezetése alatt megszületett, aki tavaly 45 szénbányát akart eladni, hogy megszabaduljanak az ágazat veszteségétől és növeljék termelését. Az ukrajnai bányáknak ugyanis 70 százaléka állami tulajdonban van, s ezek 80 százaléka veszteséges. A Kommerszant Ukraine szakértője szerint nehéz lesz megszabadulni ezektől, mert kitermelési költségük mintegy 50 százalékkal magasabb a magántulajdonban levőkénél. Emellett a legfontosabb bányák a belháború dúlta Donyecki-medencében vannak.
Kapcsolódó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve