Az ukrán kormány, amely több mint öt éven át tárgyalt az Európai Unióval társulási és együttműködési szerződés aláírásáról, amire egy hét múlva a vilniusi uniós csúcson került volna sor, most váratlanul 180 fokos fordulatot hajtott végre. Ugyan csak "felfüggesztik" a tárgyalásokat Brüsszellel, és Viktor Janukovics államfő úgy nyilatkozott, hogy továbbra is céljuk a közeledés Európához, egyértelmű: Kijev Brüsszel helyett Moszkvát választotta. A felfüggesztő határozattal egy időben a kormány utasította minisztériumait, hogy kezdjenek "aktív párbeszédet" Moszkvával és az általa vezetett vámunióval (amelynek Oroszország mellett Kazahsztán és Belarusz a tagja) a gazdasági kapcsolatok elmélyítése érdekében.
Természetesen Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője örömmel üdvözölte az ukrán kormány döntését, ami nem érhette meglepetésként. Arra ugyanis közvetlenül azt követően került sor, hogy Mikola Azarov ukrán miniszterelnök hazatért Oroszországból a Független Államok Közössége (FÁK) kormányfőinek tanácskozásáról, ahol a kétoldalú gazdasági együttműködésről tárgyalt Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel. Carl Bildt svéd külügyminiszter a Kreml brutális nyomásgyakorlásának tulajdonította az ukrán politikai fordulatot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve