Vlagyimir Lukin azt mondta, "a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a helyzet folyamatosan változik, a személyek is változnak, újak jelennek meg, és nem tudni, ki és miként fogja végrehajtani a megállapodásokat". Az orosz államfő által csütörtökön közvetítőként Kijevbe küldött ombudsman elmondta, hogy miután megismerték partnereik álláspontját, azt immár jobban értik. Hozzátette, hogy szándékában áll folytatni az ukrajnai küldetést, de a tárgyalások folytatása nem Moszkván múlik.
Az orosz törvényhozás mellett működő emberi jogi biztos "inkább pozitívnak, mint negatívnak" ítélte meg az ukrán fővárosban folytatott egyeztetéseket, amelyeket szerinte akkor lehet folytatni, ha minden világossá válik. Hangsúlyozta, Oroszországnak pontosítania kell a szerepét az ukrajnai válság rendezésében, hogy "hasznos lehessen és ne vegyen magára egyáltalán nem érthető kötelezettségeket". A párbeszéddel ugyanis szerinte a két ukrán fél között van probléma. "Ebbe mi nem avatkozunk be, megfigyelők vagyunk" - mondta Vlagyimir Lukin. Úgy vélte, hogy az előre hozott elnökválasztásról szóló megállapodás is Ukrajna belső ügye.
Az orosz ombudsman szerint van esély a békére Ukrajnában, de minden az ukránoktól függ, nekik kell eldönteniük, mit akarnak. "Mindig készen állunk olyan mértékben segíteni, amilyent az ukrán fél szükségesnek tart" - mondta.
Az orosz külügyminisztérium időközben nyilatkozatban reagált az ukrán államfő és az ellenzék kijevi megállapodására és közölte, Oroszország készen áll a jövőben is arra, hogy "az ukránok kérésére hozzájáruljon a helyzet normalizálásához".
Moszkva szerint az, hogy az orosz közvetítő a francia, német és lengyel külügyminiszterrel ellentétben nem látta el kézjegyével az egyezményt, nem azt jelenti, hogy Oroszország nem érdekelt olyan kompromisszum keresésében, amely lehetővé teszi a vérontás késedelem nélküli megállítását és jogi mederbe visszaterelni a folyamatot. A külügyminisztérium arra hivatkozott, hogy Vlagyimir Lukin Kijevbe érkezésekor a megállapodás szövege jórészt készen állt.
Az orosz külügyi közlemény azt is hangsúlyozza, hogy "az Ukrajna számára sorsdöntő folyamatok, mint az alkotmányos reform is, a régiók és politikai erők teljes bevonásával mehetnek végbe és azt népszavazásra kell bocsátani". A helyzet megnyugtatását szolgáló gyakorlati lépéseket pedig kölcsönösen kell végrehajtani és a közvetítői tevékenység minden formájának Ukrajna szuverenitásának tiszteletben tartásával kell megvalósulnia.
A moszkvai nyilatkozat "a szélsőségesektől való kompromisszumok nélküli elhatárolódásra" is felszólította az ukrajnai válság szereplőit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve