A hírportál az illetékes holland munkaügyi hivatal (UWV) adataira hivatkozva közölte, mintegy 46 ezer bejelentés érkezett olyan munkáltatóktól, akik az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta ukrán állampolgárokat vettek fel. Jelenleg mintegy 55 ezer munkaképes korú ukrán menekült él Hollandiában - írták.
A menekültek többsége Amszterdamban és Hágában telepedett le. Legtöbbjük munkaközvetítő ügynökségeken keresztül talált munkát, és főként a vendéglátás területén helyezkedett el.
Az UWV szerint az ukránok munkaerőpiaci integrációja sokkal gyorsabb, mint más menedékkérőké. Ez elsősorban az ukrajnai menekültek különleges státuszával magyarázható, illetve azzal, hogy az ukrán menekültek legtöbbje az Európai Unió által az ukrajnai háború miatt biztosított ideiglenes védelemre regisztrált. Az ideiglenes uniós védelem hozzáférést biztosít egyebek mellett az egészségügyi ellátáshoz, a munkaerőpiachoz és az állami oktatáshoz.
Az ukrajnai menekültek mentesülnek azon holland szabályok alól, amelyek a menekültek esetében tiltják, hogy az országba érkezésüket követő első hat hónapban munkát vállaljanak. Más menekültekkel ellentétben az ukrán állampolgárok anélkül is dolgozhatnak Hollandiában, hogy a munkaszerződés aláírása előtt hivatalos engedélyt kapnának a munkaügyi hivataltól - emlékeztet a hírportál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve