"Ez a megállapodás szükséges kompromisszum az elengedhetetlen politikai párbeszéd beindítása érdekében, az egyetlen mód az eddig is minden oldalon túl sok szenvedést és vérontást okozó válság békés és demokratikus rendezésére" - húzta alá Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Van Rompuy szerint mostantól minden felet felelősség terhel azért, hogy a szavakat tettekre váltsák.
Ez fontos lépés az erőszak és a további vérontás elkerülése, a béke és stabilitás elérése és a politikai folyamat újraindítása érdekében - írta az Európai Bizottság első embere, José Manuel Barroso, aki egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a megállapodásban foglaltakat haladéktalanul meg is kell valósítani, ezt pedig a nemzetközi közösségnek kötelessége elősegíteni.
"Az Európai Unió továbbra is támogatja ezeket a törekvéseket, és töretlenül elkötelezett Ukrajna politikai és gazdasági reformjainak támogatása mellett" - zárta közleményét a bizottság elnöke.
Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője az egyezséget üdvözlendő arra mutatott rá, hogy a demokratikus és békés megoldás jelenti az egyedüli kiutat az ukrán válságból. "Minden aláírót felszólítok, hogy tartsa tiszteletben a megállapodást, és emlékeztetek, hogy teljes mértékben Ukrajna feladata és felelőssége annak azonnali megvalósítása" - húzta alá az uniós diplomácia vezetője. Egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy az erőszaknak azonnal véget kell vetni, maradéktalanul szavatolni kell az emberi jogok érvényesülését és az alapvető szabadságjogokat, a jogsértéseket pedig fel kell tárni. "A felelősöket bíróság elé kell állítani" - nyomatékosította Ashton, világossá téve, hogy az EU más nemzetközi szervezetekkel együttműködve kész teljes mértékben támogatni a megállapodás megvalósítását.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke úgy vélekedett, hogy az egyezség reményt teremt, hogy Ukrajna elkerüli a legrosszabbat, az erőszak eszkalációját és még több halált. A német szociáldemokrata politikus üdvözölte a megállapodást, ám emlékeztetett: a bizalom és a stabilitás újjáépítése nem lesz egyszerű. "Az erőszaknak azonnal véget kell vetni" - nyomatékosította Schulz, aki szerint a válságnak békés politikai folyamat kell véget vessen, ami minden féltől komoly kötelezettségvállalást követel, különösen a hatóságoktól.
Az egyezmény aláírását követően Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára is támogatásáról biztosította azt, s közölte: az Európa Tanács kész haladéktalanul vállalni a megegyezés által rárótt feladatokat.
Az ukrán elnök és az ellenzék által aláírt egyezség, amelyet délután a német külügyminisztérium az interneten is közzétett, két ponton említi az Európa Tanácsot. Egyrészt az erőszakcselekmények kivizsgálásában számít a 47 tagállamot tömörítő páneurópai szervezet segítségére, másrészt az új választási törvény kidolgozásában és az új Központi Választási Bizottság megalakításában írja elő az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Európa Tanács intézményi családjához tartozó alkotmányügyi tanácsadó testület, a Velencei Bizottság szabályainak betartását.
Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkár közleményében leszögezte: a megállapodás véget kell vessen a vérontásnak és a szenvedésnek, valamint utat kell nyisson a demokratikus párbeszédhez és reformokhoz. A dán politikus közölte, hogy a NATO elkötelezett az ukrajnai reformfolyamat támogatása mellett. "Minden felet felszólítok, hogy maradéktalanul teljesítse a megállapodásban foglaltakat, és tartózkodjon a további erőszaktól" - írta közleményében a főtitkár és hozzáfűzte: a szuverén, független, a demokrácia és a jogállamiság mellett elkötelezett Ukrajna kulcsfontosságú az euroatlanti térség biztonsága szempontjából.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve