A tervekről sok részletet nem hozott nyilvánosságra, csak annyit mondott el, hogy az amerikai és ukrán katonák a tüzérségi támadások elleni védelmet, sebesült társaik biztonságba helyezését és kommunikációs eszközök telepítését gyakorolják majd. Hodges kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy Oroszország látja el fegyverekkel a Kelet-Ukrajnában harcoló szakadár erőket. Úgy vélte, hogy aki ezt tagadja, az egyszerűen "nem akarja elhinni" ezt.
Kifejezte meggyőződését, hogy Ukrajna katonailag és politikailag is győztesen fog kikerülni ebből a konfliktusból. Szükségesnek nevezte ugyanakkor, hogy ennek érdekében Kijev diplomáciai erőfeszítéseket is tegyen.
Közben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár - hangoztatva az orosz katonák jelenlétét, valamint a nehézfegyverek számának növekedését a kelet-ukrajnai konfliktus övezetében - felszólította szerdán Moszkvát, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából, és vessen véget a szakadárok támogatásának.
Továbbra is heves harcok folynak az ukrán katonák ellenőrzése alatt álló donyecki repülőtéren és környékén. Szerdán a szakadár támadók néhány napon belül már másodjára robbantottak a tüzérségi támadásoktól már most is romos új terminálban. A lezuhant betonelemek között ukrán katonai források szerint vannak sebesült katonák, nagy valószínűséggel halottak is.
A védelmi minisztérium azt közölte, hogy a támadók jóval nagyobb veszteségeket szenvednek, mint a reptér védői. Pontos adatokat azonban a tárca egyelőre nem hozott nyilvánosságra. Azt viszont a tárca sajtótitkára megerősítette, hogy néhány ukrán katonát előző nap valóban foglyul ejtettek a szakadárok.
Szintén heves harcok folynak Luhanszktól északra, annak az autóútnak a térségében, amelyen - Kijev szerint - orosz hivatásos katonák előző nap elfoglalták a 31-es ukrán katonai útellenőrző pontot. A TSZN ukrán hírtelevízió munkatársa délután arról számolt be a Facebook közösségi oldalon, hogy egy több mint hatvan katonai járműből álló orosz hadoszlop - benne mintegy harminc T-80-as harckocsival - tart a 29-es útellenőrző pont felé. A hadműveleti parancsnokság szerdai tájékoztatása szerint a 29-es posztot egyelőre tartják az ukrán erők, sikerült előtte megállítaniuk a támadók előrenyomulását.
Ukrán híradófelvételek szerint az autóúthoz közeli településeken tüzérségi lövedékek több lakóházat súlyosan megrongáltak. Civil áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve