Csehországban a munkaügyi hivatalokra egyre nagyobb nyomást gyakorol, hogy az Ukrajnából érkezett menekültek szeretnének minél ellőbb vendégmunkásként munkába állni - írja a Radio Praha. Miután valahol fedél került e fejük fölé, szétnéztek a környezetükben, hogy iskolát találjanak a gyermekeiknek és munkát ahhoz, hogy el tudják tartani a családjukat. Első lépésként készek bármilyen állásajánlatot elfogadni.
Veronika, és nyolc társa, mindannyian nők és gyermekek a Pardubicében lévő munkaügyi hivatalt keresték fel, hogy elvállaljanak bármilyen munkalehetőséget. Mint mondja, két gyermekét kell eltartania, amihez munkára van szüksége. A 220 ezer Csehországba érkezett ukrajnai menekült nagy része egyébként nő. Közülük azok a szerencsések, akiknek tanár a szakmája, mert őket keresik az iskolák, hogy folytassák az ukrán gyerekek tanítását.
Mások fodrászként, takarítóként, szakácsként találhatnak munkát. Ezek esetén nem akadály a hiányzó nyelvtudás. A munkaügyi hivatalok nyelvi kurzusokat is ajánlanak, továbbá átképzést. A háborút megelőzően jellemzően ukrán férfiak dolgoztak Csehországban, általában építőmunkásként.
A cseh gazdaságban ugyan az év elején 300 ezer üres állás volt, ám ezekre általában nem nőket kerestek és a nyelvtudás nélkülözhetetlen a betöltésükhöz. Marian Jurečka munkaügyi miniszter figyelmeztette a munkaadókat, hogy ne foglalkoztassák feketén a menekülteket. Ha megteszik, a törvény erejével sújtanak le rájuk.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve