A szóvivő Vjacseszlav Vologyinnak, az orosz parlament alsóháza elnökének szerdai Telegram-bejegyzésére reagált, amelyben a politikus a rubelben exportált áruk listájának bővítését szorgalmazta, beleértve a gabonát, a kőolajat és a faanyagot is - írja az MTI.
"Ez egy olyan elképzelés, amelyet mindenképpen ki kell dolgozni, figyelembe véve, hogy vannak olyan országok, amelyekkel kölcsönös érdek a nemzeti valutában történő kölcsönös elszámolás" - mondta a Kreml szóvivője szerdán a sajtónak.
"Ezt még ki lehet dolgozni, és ha lesz utasítás az államfő részéről ebben a kérdésben, az valószínűleg konkrét javaslatok formájában fog megjelenni" - tette hozzá.
Peszkov hangot adott véleményének, miszerint az amerikai dollár presztízse az elmúlt években "eléggé megrendült" a világban, ilyen helyzetben pedig alternatívát jelent a nemzeti fizetőeszközök használatának kiterjesztése. Nem kívánt részletekbe bocsátkozni Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnöknek az orosz gázkereskedelem rubelesítéséről folytatott keddi tárgyalásával kapcsolatban, csak annyit erősített meg, hogy a téma szerepelt a megbeszélések napirendjén.
Az Élysée-palota által kiadott tájékoztatás szerint Macron kijelentette Putyinnak, hogy lehetetlennek tartja az áttérést a rubeles elszámolásra.
Putyin elnök március 23-án jelentette be, hogy Oroszország a vele szemben barátságtalannak minősített országokkal a gázkereskedelemben áttér a rubelelszámolásra. Putyin már akkor utal rá, hogy a gáz az első érintett exportcikk lesz. "Egy intézkedéscsomag mielőbbi végrehajtásáról döntöttem, miszerint az úgynevezett barátságtalan országokba szállított földgázunkért járó fizetésben - kezdjük ezzel - az orosz rubelre térünk át" - fogalmazott akkor az elnök.
Oroszország továbbra is szállít földgázt "a korábban megkötött szerződésekben rögzített árképzési elveknek megfelelő mennyiségben és áron". Hangsúlyozta, hogy a változások csak a fizetés pénznemét érintik.
Putyin azt mondta, hogy a külföldi fogyasztók számára lehetőséget kell biztosítani a szükséges tranzakciók lebonyolítására, és világos, átlátható fizetési eljárást kell kialakítani számukra, beleértve a rubel vásárlását az orosz devizapiacon. Az ügyletek új ügymenetét az elnöki utasítás értelmében csütörtökig kell kidolgoznia jegybanknak és a kormánynak.
Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos folyamatos tudósításunkat itt olvashatja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve