Az elkövetkező napokban a személyt is megnevezzük - jelentette ki Fabius. A leendő koordinátor Brüsszelben, az EU Vészhelyzeti Koordinációs Központjában dolgozik majd. A francia külügyminiszter szerint a halálos áldozatok számának "exponenciális" emelkedése súlyos aggodalomra ad okot.
A neve elhallgatását kérő egyik diplomata korábban úgy nyilatkozott, hogy a bár az Európai Unió jogkörei egészségügyi kérdésekben, így a járványellenes fellépés terén is meglehetősen korlátozottak, a kérdésért felelős eseti munkacsoport mindennap összeül és egyeztet, folyamatos a koordináció és az úgynevezett bevált gyakorlatok megosztása az országok között. Mint fogalmazott: a félelem jó szervező erő, miután "mindenkin úrrá lesz".
A diplomata arra is kitért, hogy a három legsúlyosabban érintett országot orvosokkal és felszereléssel kell a leginkább segíteni, valamint - miután Nigériában, úgy tűnik, sikerül megfékezni a kór terjedését - rámutatott arra is, hogy Sierra Leonéban és Libériában az is jelentős probléma, hogy az állam nem képes ellátni feladatait ezen a téren, és sok esetben már az embereknek segíteni akaró orvosok és önkéntesek testi épségét is védeni kell.
A tanácskozás zárónyilatkozata szerint az Európai Unió úgy ítéli meg, hogy összehangoltabb, egységes fellépésre van szükség a kór terjedése ellen, az érintett országoknak pedig minden szükséges segítséget meg kell adni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve