Az ügy előzménye, hogy egy lengyel állampolgárral szemben tiltott kábítószer-kereskedelem miatt három európai elfogatóparancsot bocsátottak ki a lengyel hatóságok. Az Írországban letartóztatott férfi nem egyezett bele abba, hogy kiadják őt a lengyel hatóságoknak arra hivatkozva, hogy a lengyel igazságügyi rendszer reformját követően fennáll a veszélye annak, hogy Lengyelországban nem fog tisztességes eljárásban részesülni - emlékeztet az MTI.
A bírósági tájékoztatás szerint Evgeni Tancsev főtanácsnok arra emlékeztetett, hogy a bíróság egy korábbi ítéletében már kimondta: ha a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítja meg, hogy az érintett az elfogatóparancsot kibocsátó államban embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélyének lesz kitéve, akkor az elfogatóparancs végrehajtását fel kell függeszteni.
Kapcsolódó
Tancsev aláhúzta: a tagállami igazságügyi hatóságnak először meg kell állapítania, hogy rendszerszintű hiányosságok miatt a kibocsátó államban fennáll-e ennek a veszélye, másodszor pedig meg kell győződnie arról, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból feltételezhető-e, hogy az európai elfogatóparancs által érintett ember ennek a veszélynek ki lenne-e téve. Az előbbi a jogállamiság megsértésének veszélyére vonatkozik, amíg az utóbbi a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének veszélyére. Ez utóbbi veszély egyértelmű lehet, az előbbi azonban nem - tette hozzá.
Megjegyezte továbbá, hogy nem az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának megsértése, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése alapozhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kötelezettséget. Az európai elfogatóparancsok kölcsönös elismerése ugyanis azt feltételezi, hogy a kibocsátás alapjául szolgáló büntetőeljárásokat a kibocsátó tagállamban független és pártatlan igazságügyi hatóságok folytatják le.
Mint közölték, a főtanácsnok úgy vélekedett, hogy az európai elfogatóparancs felfüggesztésének kötelezettségéhez nem a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése, hanem az igazságszolgáltatás megtagadása veszélyének kell fennállnia.
Az uniós főtanácsnok feladata, hogy - pártatlanul és függetlenül eljárva - a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen az uniós bíróság elé. Véleménye nem köti a bíróságot, de a végső ítélet az esetek jelentős részében egybeesik vele.
Képünk forrása: Shutterstock.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve