A nyolcvan milliárd eurós költségvetésű "Horizon-2020" nevű program az EU új munkahelyek teremtését célzó, kiemelt tudományos és kutatási együttműködése, amelyben központi szerepet vállaltak az izraeli tudósok. Az eredeti tervek szerint a zsidó állam több mint hatszáz millió euróval szállna be hét év alatt a programba, de mintegy másfélszeres kutatási támogatást kapna vissza.
Izrael kutatóközpontként különleges helyzetet élvez a tudományos és fejlesztési együttműködésben, a projekt egyetlen olyan teljes jogú résztvevője, amely nem tagja az uniónak. A lapnak név nélkül nyilatkozó jeruzsálemi tisztviselő szerint a kormány elhatározta, hogy nem éri be az uniós szankcióktól való elhatárolódással. "Az EU -nak el kell döntenie, hogy megéri-e számára lemondani az izraeli emberi erőforrásról"- nyilatkozta az illetékes.
A külügyminisztérium egyik diplomatája szerint viszont súlyos csapást mérne a Horizon-2020-ból való kilépés az izraeli információs technológai szektorra. "Meg kell gondolnunk, hogy ez a lépés jó-e Izraelnek, nem megy-e túl messzire"- nyilatkozta.
Az EU pénteken életbe lépő irányelvei alapján megtagadja az együttműködést a megszállt területeken lévő izraeli intézményekkel és minden EU-s szerződést egy záradékkal lát el, amely leszögezi, hogy a szóban forgó területek nem részei Izraelnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve