A 42 éves rendőrt az ostromlók először lefújták paprikapermettel, majd pedig nagy erővel fejbe ütötték. A férfit a mentőknek kétszer is sikerült újraéleszteniük, végül kórházban halt meg csütörtökön. Apja elmondása szerint olyan vérrög keletkezett az ütés miatt koponyájában, hogy örök életére csak vegetált volna agykárosodás miatt.
Brian Sicknick halálát emberölésnek minősítette a washingtoni rendőrség, és az FBI is segít a gyilkos kilétének kiderítésében.
A férfi a hatodik rendőr, aki életét vesztette kötelessége teljesítése közben a Capitolium rendőrei közül. Sicknick 2008-ban állt be a testülethez, első komoly feladataként Barack Obama volt elnök beiktatásának védelmében vett részt - írta az atv.hu az MTI nyomán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve