A Biden-kormány bevándorlási politikáját ostorozta Donald Trump volt amerikai elnök szombaton az Ohio állambeli Wellingtonban, ahol a Fehér Házból való kényszerű távozása óta első nagygyűlését tartotta. Egyúttal arra szólította fel támogatóit, hogy segítsenek a republikánusoknak visszaszerezni a kongresszusi többséget – írja az Infostart.
A volt elnök annak a halálos áldozatokat is követelő támadásnak az árnyékában adta át hivatalát, amelyet a törvényhozás épülete ellen hajtottak végre hívei, közvetlen azután, hogy egy washingtoni nagygyűlésen elismételte hamis állításait, melyek szerint csalás miatt vesztette el a választásokat. Túlélte az emiatt ellene kezdeményezett második impeachment eljárást és megőrizte jelentős befolyását a republikánus pártban, nem utolsósorban azzal, hogy nyitva hagyta azt a kérdést, hogy 2024-ben indul-e újra az elnöki posztért.
Szombaton az őt ünneplő több ezer híve előtt elismételte régóta hangoztatott sérelmeinek egy részét, bírálva egyebek közt az amerikai választási rendszert, de mindenekelőtt az Egyesült Államok déli határain át bejutó illegális bevándorlók számának növekedését hangsúlyozta.
Vissza fogjuk venni a képviselőházat, a szenátust és Amerikát is, és mindezt hamarosan - mondta.
A 2022-es félidős amerikai választások tétje a törvényhozás két házában meglévő, jelenleg hajszálvékony demokrata többség megőrzése vagy elvesztése lesz, és a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a republikánusoknak esélyük van mandátumokat szerezni ebben a versenyben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve