Milwaukee feldolgozásával Joe Biden átvette a vezetést Wisconsin államban. Előnye minimális, kevesebb mint 10 százalék Donald Trumppal szemben, ráadásul az államban még feldolgozatlan megyék alapértelmezésben inkább jobboldaliak.
Némi remény látszik arra, hogy magyar idő szerint dél és egy óra között kihirdessék a wisconsini eredményt. A New York Times szerint a folyamatot az is lassította, hogy az egyik szavazatszámláló berendezésből kifogyott a tinta, és el kellett menni valakinek a városházára utánpótlásért.
Biden megnyerte Hawaii állam négy elektori szavazatát, továbbra is vezet, viszont agyon lelassult a szavazatok összesítése.
Közben Trump számaiban is meglepő fordulat történt. Az elnök nagyon felzárkózott Bidenre Nevadában, ami most már nyerhetőnek tűnik, pedig eddig sima demokrata győzelemre utaltak a számok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve