"Úgy döntöttem, hogy indulok, és a jövő héten a formális bejelentést is megteszem" - mondta a 37 éves politikusnő a hírtelevíziónak adott interjújában.
Gabbard, aki katonaként megjárta az iraki háborút, a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának tagja. Ő az első amerikai szamoai, és az első hindu tagja az amerikai törvényhozásnak - írta az MTI.
Az interjúban a politikusnő nem fejtette ki, hogy miért szeretne elnökjelölt lenni, milyen konkrét célkitűzései vannak, csupán annyit jegyzett meg: "az amerikai népnek sokféle, számomra aggasztó kihívással kell szembenéznie és segíteni akarok a megoldásukban". Legfontosabbnak az egészségbiztosítást, a büntető igazságszolgáltatás reformját és a klímaváltozást említette.
Kapcsolódó
Kampánymenedzserének Rania Batrice-t kérte fel, aki a 2016-os elnökválasztási kampányban a demokraták elnökjelöltségéért küzdő Bernie Sanders vermonti szenátor helyettes kampányfőnöke volt. A 2016-os választásokon Gabbard Sanderst támogatta Hillary Clinton ellenében.
A hawaii demokrata párti politikus az utóbbi hetekben nem hivatalos kampánykörutat tett Iowa és New Hampshire államokban, és a Politico című lap értesülései szerint már keresi a beszédíróját is. Önéletrajzi könyvét májusban jelenteti meg.
Tulsi Gabbard a második politikus, aki indul a demokraták elnökjelöltségéért. Az első Elizabeth Warren massachusettsi szenátor volt, aki újév napján hivatalosan is bejelentette indulását.
Megfigyelők szerint a harmadik induló Julián Castro lesz, az előző elnök, a demokrata Barack Obama kormányzatának építkezési és városfejlesztési minisztere, aki várhatóan napokon belül bejelenti szándékát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve