A Federal Reserve monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) mostani kamatdöntő ülésén meghagyta 0-0,25 százalékon az irányadó dollárkamatsávot. Ez a szint rendkívüli döntések nyomán lépett életbe, miután nyilvánvalóvá váltak a koronavírus pusztító hatásai az amerikai gazdaságra.
A Fed estében több tényező tisztázását várják a piaci szereplők. Az egyik, hogy milyen súlyosnak ítéli meg a válságot, pontosabban, hogy milyen kilábalási forgatókönyveket mérlegelnek.
A Fed egyik fő feladata, a teljes foglalkoztatottság biztosítása. Ez nem is olyan rég majdnem sikerült, ehhez képest, most az egyes becslések 15 és akár 30 százalék közötti munkanélküliségi rátával számolnak, miután lényegében napok alatt 25 millióval nőtt a regisztrált munkanélküliek száma.
Az USA pillanatnyi gazdasági kilátásai, legalábbis rövidtávon elkeserítőek. Márciusban összeomlott a gazdaság, az első negyedévben 4,8 százalékos zsugorodás volt. James Knightley az ING országszakértője szerint a legrosszabb még hátravan, a második negyedévben éves összevetésben 40 százalékos visszaesést jósol, és több ehhez fogható számítás is napvilágot látott.
Morten Lund Nordea elemző szerint ezzel együtt a Fed-nek még bőven maradt lehetősége lépni, még az eddig bevezetett tetemes támogatási programokon túl is. Az eddig nyilatkozatok is azt támasztják alá, hogy még várhatók további intézkedések az amerikai jegybanktól.
Jerome Powell Fed-elnök hamarosan további részleteket is kifejt a kamatdöntő ülést követő tájékoztatón.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve