Lighthizer szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben tudatta: Donald Trump elnök a héten arra kérte, vegye fontolóra a védővámok emelését. E közlésével a kereskedelmi főképviselő megerősítette a kedden a Reuters brit hírügynökség, majd több amerikai lap által is megszellőztetett információt a vámtarifák várható emeléséről.
"A Trump-kormányzat változatlanul arra serkenti Kínát, hogy vessen véget tisztességtelen gyakorlatának, nyissa meg piacát és valódi elkötelezettséget vállaljon a kompetitív piac iránt" - szögezte le Robert Lighthizer. Egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy Kína ahelyett, hogy a saját gyakorlatán változtatott volna, megtorlásként védővámokat vetett ki amerikai termékekre, és ezzel - ahogyan nyilatkozatában fogalmaz - "amerikai dolgozókat, farmereket, állattenyésztőket és vállalatokat" sújtott.
Július elején az amerikai kormány 34 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki védővámot, amire válaszként Peking ugyanilyen értékben hozott védővámot amerikai termékekre.
Lighthizer leszögezte, hogy az amerikai vámtarifák emelése "további bátorítás Kínának arra, hogy változtasson kártékony politikáján és magatartásán".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve