A Census Bureau a kiskereskedelmi forgalom vártnál nagyobb mértékű csökkenését a vírusfertőzéses esetszámok emelkedésének tulajdonítható visszafogott vásárlási aktivitással hozza összefüggésbe. Júliusban a legnagyobb mértékben az autóvásárlások csökkentek.
A járművek és alkatrészek kiskereskedelmi értékesítése 3,9 százalékkal csökkent júliusban az előző havihoz képest, amikor 2,2 százalékos volt a havi csökkenés. Az építőanyagok és kerti eszközök forgalma 1,2 százalékkal csökkent a júniusi 1,4 százalékos csökkenés után. Az élelmiszerek és italok kiskereskedelmi forgalma júliusban 0,7 százalékkal csökkent havi bázison, míg júniusban 0,8 százalékkal nőtt. A ruházati cikkek forgalma 2,6 százalékkal csökkent júliusban a júniusi 3,7 százalékos havi növekedés után. Az internetes kiskereskedelmi forgalom júliusban 3,1 százalékkal csökkent, júniusban 0,2 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
A júliusi kiskereskedelmi forgalom 15,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a járványvédelmi korlátozások miatt kialakult alacsony bázis következtében. A május-júliusi három hónapos periódus kiskereskedelmi forgalma pedig 20,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, szintén az alacsony bázis okán. A legnagyobb mértékben tavaly áprilisban csökkent havi bázison a kiskereskedelmi forgalom, 14,7 százalékkal. Májusban ezt 18,2 százalékos növekedés követte, majd júniusban 8,4 százalékos.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve