Az Egyesült Államok további 500 ezer, majomhimlő elleni védőoltást rendelt idei szállítással - jelentette pénteken kormányzati forrásokra hivatkozva a Politico című amerikai lap nyomán az MTI.
A mostani megrendelés jóval nagyobb a korábbi amerikai vásárlásoknál, beleértve azt a 36 ezer adag védőoltást is, amelyet ezen a héten szállítanak az Egyesült Államokba.
Kapcsolódó
Az újabb megrendeléssel az Egyesült Államok által megvásárolt vakcinák száma 1,4 millió adagról 1,9 millióra nőtt, jóllehet, ezek jelentős része továbbra is a vakcinagyártó dán biotechnológiai vállalat, a Bavarian Nordic birtokában marad mindaddig, amíg az amerikai szövetségi kormány nem kéri leszállításukat.
Azon ömlesztett anyagok, amelyekből a vakcinát előállítják, s amelyek jelenleg az Egyesült Államok tulajdonában vannak, a közlemény szerint 2023 és 2025 között 13 millió fagyasztott dózis előállítására lesznek alkalmasak.
A Politico egészségügyi szakembereket idézett, akik megjegyezték, hogy a majomhimlő ellen nem szükséges tömeges védőoltás, a vakcinát csupán azoknak fontos beadni, akik veszélyeztetettek. Az egyre szaporodó esetek miatt azonban a vakcina iránti igény is megugrott: Amerika után az Európai Unió is várhatóan lezárja a tárgyalásokat a vakcinák szállításáról.
Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központok (CDC) az Egyesült Államok 16 tagállamában összesen 45 majomhimlő-esetet regisztrált, de szakértők szerint félő, hogy a fertőzés tovább terjedhet, csakúgy, mint ahogy az Európában is tapasztalható. Európában az azonosított fertőzöttek száma száz felett jár. Azon országok kivételével, ahol egyébként honos a vírus, a globális fertőzöttség meghaladja az 1300 azonosított esetet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólította az országokat, hogy tegyék közzé a rendelkezésükre álló vakcinák számát és, amennyiben szükség van rá, vegyék fontolóra azok megosztását más országokkal.
Az Egyesült Államok azonban még nem tette közzé a döntését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve