A wyomingi republikánus képviselő egyike volt azoknak, akik a volt amerikai elnökkel szembeni impeachment megindítását támogatták – írja a hvg.hu.
A republikánusok azért döntöttek így, mert a wyomingi republikánus képviselő, Dick Cheney volt amerikai alelnök lánya korábban élesen kritizálta Donald Trumpot, valamint támogatta a volt elnökkel szembeni impeachment megindítását.
A BBC szerint a párt egy 20 perces beszélgetés után hozta meg a döntését. Cheney, aki a képviselőház harmadik legmagasabb rangú republikánusa, a megbeszélésen azt ígérte, hogy továbbra is harcolni fog Trump párton belüli befolyása ellen.
Sajtóhírek szerint Cheney utódja Elise Stefanik, New York-i kongresszusi képviselő lehet.
Januárban több republikánus képviselő, köztük Cheney közölte: arra fog szavazni, hogy megindítsák az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachmentet) Donald Trump elnök ellen. Cheney akkor elmondta, hogy szerinte nem ostromolták volna meg a Capitolium épületét, ha Trump nem uszítja a tömeget. A szenátus egyébként később felmentette Donald Trumpot a január 6-i Capitolium elleni ostrom felbujtásának vádja alól.
Cheney azzal is magára haragította pártját, hogy – kommunikációs vezetőként - nem volt hajlandó osztani azt a nézetet, miszerint elcsalták a novemberi elnökválasztást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve