A német Lufthansa légitársaság pilótái hétfőn este jelentették be, hogy szerdán félnapos munkabeszüntetést fognak tartani a vállalt rövid és középtávú járatain, ami borítékolhatóan káoszt okoz a németországi repülőtereken. A pilóták szakszervezete, a Vereingung Cockpit arra szólítja fel több mint 9000 tagját, hogy helyi idő szerint déli 12 órától éjfélig sztrájkoljanak. A légitársaság Germanwings és Eurowings fapados vállalkozásait nem érinti az akció.
Az évek óta húzódó vita alapja, hogy a Lufthansa meg akarja szüntetni a pilóták korai nyugdíjba vonulási lehetőségét. Ez lehetővé teszi számukra, hogy 55 éves korukban visszavonuljanak, úgy, hogy 65 éves korukig jövedelmük 60 százalékát kapják nyugdíjként, míg onnantól a hivatalos szabályok szerint járó nyugdíjra jogosultak. A szakszervezet emellett kifogásolja, hogy a légitársaság bővíteni akarja fapadoskínálatát a rövid és a középtávú utakon.
Aránytalan?
A Lufthansa megtakarítási programot indított, amely mind rövidebb, mint hosszú távú járatait érinti. Az előbbi piaci szegmensben az európai fapados versenytársakkal kell szembe nézniük, míg az utóbbiban az Öböl menti arab államok erősen nyomuló cégei támasztanak egyre erősebb versenyt a német társasággal szemben.
A szakszervezet minden vitás kérdésről tárgyalni akar közvetítők segítségével, míg a cégvezetés csak a korai nyugdíjazás ügyét hajlandó választott bíróság elé vinni, a kiadások lefaragásával kapcsolatos egyeztetés elől elzárkózik. A Lufthansa szerint a sztrájkok nincsenek arányban a vitatott kérdések súlyával.
Összességében arra számítanak, hogy a gépek kétharmada felszáll, ám a törlések pontos listáját csak később hozzák nyilvánosságra. A munkabeszüntetések 232 millió eurót faragtak le a német légitársaság üzemi nyereségéből 2014-ben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve