Németországba 2016-ban 280 ezer ember érkezett azzal a szándékkal, hogy menekültkérelmet nyújtson be, ami több mint 600 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi 890 ezernél - idézte a német belügyminiszter bejelentését a BBC. A ténylegesen benyújtott menekültkérelmek száma több mint 745 ezer volt, mivel sokan 2015-ös érkezésük után fordultak a hatóságokhoz.
Thomas de Maiziere belügyminiszter, aki 2015-ben főnökével, Angela Merkel kancellárral is szembe szállva követelte az európai határok lezárását, részben a balkáni országok határzárának, részben az EU-török megállapodásnak tulajdonítja a sikert. (Az utóbbi lehetővé teszi, hogy Görögországból visszafordítsák a menekültek egy részét.) Szerinte a berlini kormány és az EU intézkedései eredményesnek bizonyultak.
Szigorítottak
Két évvel ezelőtt azért ugrott meg a Németországba érkezők száma, mert Merkel elrendelte a menekültek kezelésével kapcsolatos alapszabály felfüggesztését. A szabály szerint minden érkezőnek abban az államban kell benyújtatnia kérelmét, amelyben az EU területére lépett. A kancellár a szíriai polgárháború elől menekülőknek akart kedvezni.
Az idei szövetségi parlamenti választások előtt a bevándorlás erősen átpolitizált üggyé vált Németországban. Merkel pártja, a konzervatív CDU támogatói a regionális választásokon megbüntették a pártot elnökének megengedő politikája miatt, mire a kancellár elismerte, hogy jobban is kezelhette volna a migráció problémáját és a kormány megszigorította a bevándorlók jogainak szabályozását. A bevándorlók számának csökkenése javítja Merkel újraválasztási esélyeit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve