Több mint négyszáz lengyel vállalat jelentkezett a Lengyel Befektetési és Kereskedelmi Hivatalnál (PAIH) arra, hogy részt venne Ukrajna háború utáni újjáépítésében - adta hírül a Notes from Poland hírportál. A kijevi kormány azok között az országok között tartja számon Lengyelországot, amelyekre nagy szerep hárulhat a padlóra küldött ukrán gazdaság feltámasztásában.
A lengyel cégek a legsúlyosabban pusztuló donyecki régióban is tevékenykednének. Mind a varsói, mind a kijevi vezetés úgy véli, hogy az újjáépítést az agresszió miatt elkonfiskált orosz állami és magánvagyonból kellene finanszírozni.
Egy hónapja zajlik a regisztráció
A vállalatok június eleje óta jelentkezhetnek a PAIH-nál, amely főként az építőipari, az egészségipari, a közlekedési, a logisztikai, az informatikai és az agrárgazdasági ágazatból vár vállalatokat. Ennek megfelelőként a legtöbb jelentkező lengyel vállalat az építőiparhoz és a technológiai szektorhoz tartozik. Ezen belül főként kis- és középvállalatokról, 50-25 főt foglalkoztató cégről van szó. A projektekről augusztusban kezdődnek konzultációk.
Lengyelország és Ukrajna gazdasági kapcsolatai korábban is erősek voltak. Például 2021-ben az ukrajnai lengyel kivitel értéke elérte a 6,3 milliárd eurót, miközben az import értéke 4,3 millió euró volt. A PAIH becslése szerint az újjáépítés költsége 500-600 milliárd dollár lesz, bár van 750 milliárdos becslés is.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve