Beata Szydlo a hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: "kétségtelen, hogy az Európai Unió reformra, mégpedig mélyreható reformra szorul", és a visegrádi országok (V4 - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) csúcstalálkozóján erről is tárgyalnak majd Varsóban.
A lengyel belügyi tárca vezetője, Mariusz Blaszczak később, a V4 belügyminisztereinek varsói találkozója után tartott sajtóértekezleten újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a kormányfő által kilátásba helyezett csúcsra jövő csütörtökön lesz. Sok témáról tárgyalnak majd - tette hozzá, megemlítve a varsói belügyminiszteri egyeztetés témáját, az illegális bevándorlás kezelését és a határvédelmet is.
Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter már szombaton, a varsói NATO-csúcs során kilátásba helyezte: a V4 a közel jövőben az Egyesült Királysággal kiegészített formátumban a Brexit következményeiről fog tárgyalni. A jövő heti visegrádi egyeztetésen való lehetséges brit részvételről azonban a lengyel politikusok hétfőn nem nyilatkoztak. Közben David Cameron brit kormányfő hétfőn bejelentette: szerdán benyújtja lemondását.
Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke úgy nyilatkozott a Rzeczpospolita lengyel napilapban hétfőn megjelent interjúban: tudomása szerint a lengyel kormány még nem kezdte el azoknak a javaslatoknak a kidolgozását, melyet a brit népszavazás után kilátásba helyezett az Európai Unió megreformálásával kapcsolatban. "A tárgyalások azonban más szinten zajlanak, megkértem egy jelentős lengyel jogászt, hogy új uniós szerződéstervezeteket dolgozzon ki" - tette hozzá Kaczynski. Lengyelország július 1-én vette át a V4 soros elnökségét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve