Orbán Viktor állítólag a másik három visegrádi állam kormányfőjével együtt az akarta, hogy Angela Merkel legyen Donald Tusk utódja az Európai Tanács élén - írja a Die Weltre hivatkozva a Népszava.
Sajtóértesülések szerint a V4-ek két hete a nagyszebeni uniós csúcson kérdezték meg a kancellárt, nem akarja-e átvenni a posztot. Ezt több, egymástól független forrás is megerősítette - írja a lap.
Kapcsolódó
A kezdeményezés azért meglepő, mert Orbán, valamint lengyel kollégája főleg a menekültpolitikai kapcsán élesen bírálja a német politikát. Diplomaták ugyanakkor arra utalnak, hogy a visegrádiak a Tanácsból erős ellensúlyt akarnak csinálni a Bizottsággal szemben, mert úgy vélik, hogy utóbbi tevékenységében egyre inkább politikai megfontolások érvényesülnek. A Merkellel fennálló nézetkülönbségek pedig azért nem érdekesek, mert a Tanács első embere alapjában véve közvetítői feladatkört tölt be.
A kancellár, aki korábban már többször nyilvánosan elutasította a tisztséget, ezúttal is elhárította a felkérést, arra hivatkozva, hogy a tisztséget inkább egy fiatalabbnak kellene betöltenie.
Merkel egyébként egy héttel ezelőtt erősítette meg, hogy kancellári megbízatásának lejárta után semmiféle politikai posztot nem kíván betölteni, sem Németországban, sem Európában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve