Míg tavaly két euró környékén mozgott a 250 grammos csomagolású vaj ára, addig napjainkban már három euró (1100 forint) környékén alakul az átlagár (nagy a szórás, 2,70 és 3,30 euró között mozog), leszámítva a saját márkás termékeket, ezek akár 25 százalékkal is olcsóbbak lehetnek - adta hírül a pozsonyi Új Szó.
A vaj és az étolaj a leggyorsabban dráguló élelmiszerek közé tartozik – mondta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank vezető elemzője. Kelet-Közép-Európában azért vagyunk különösen érzékenyek az élelmiszerárra, mert például Szlovákiában a fogyasztók havi bevételük 17-20 százalékát fordítják élelmiszerek vásárlására, miközben Ausztriában és Németországban ez az arány 9-11 százalék között mozog.
Úgy tűnik, a vásárlóknak hozzá kell szokniuk a tartósan magas vajárhoz, mert Szlovákia e téren is elvesztette önellátását. Míg 1990-ben Szlovákiában 565 ezer fejőstehenet tartottak országszerte, addig idén a számuk alig 120 ezerre zsugorodott. Ezzel párhuzamosan zuhant a tejtermelés is, az 1990-es évi kétmilliárd literről az idei 800 millió literre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve