Ankara Erdogan elnöksége óta intenzíven fejleszti diplomáciai, gazdasági és kereskedelmi - főleg hadiipari - kapcsolatait az afrikai országokkal, az elnök a kontinensnek már mintegy 30 országában tett látogatást.
A pénteken megkezdődött csúcstalálkozó már a harmadik hasonló, és célja a kapcsolatok szorosabbra fűzése. Tizenhat államfő és 102 miniszter vesz részt a mostanin.
Törökország a maga fejlesztette, Turkovac nevű vakcinából akar adományozni, de ez még nem kapta meg a hatósági engedélyt.
A Törökország és Afrika között kereskedelmi forgalom az utóbbi 20 évben évi 5,4 milliárd dollárról a tavalyi évre 25,3 milliárdra nőtt. Az idei év első 11 hónapjában pedig elérte a 30 milliárdot, de a cél az évi 75 milliárd dollár - mondta Erdogan.
Az országban kisebb belpolitikai és gazdasági válság robbant ki: az éves infláció 25 százalék körüli, a török líra pedig a laza monetáris politika miatt a világ egyik leggyorsabban elértéktelenedő valutájává vált.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve