Saját háza előtt ravatalozták fel nyitott koporsóban Vlagyimir Ríbak ukrán önkormányzati képviselő holttestét, miután a hét végén ismeretlenek - minden bizonnyal oroszbarát szeparatisták - megkínozták és megölték. Az Európa-párti Haza párt képviselője korábban összeütközésbe került a közintézményeket megszálló csoportokkal, miután eltávolította az egyik épületre kitűzött orosz zászlót.
A BBC helyi tudósítójának jelentése szerint Ribak rokonai a koporsó körül hallgatták az ortodox keresztény temetési szertartást. A politikus szülővárosában, Horlivkában érezhetően sokkot okozott Ribak halála, az emberek a külföldi újságíró benyomása szerint mély depresszióba süllyedtek. A helyi önkormányzat egyik tisztviselője - az elhunyt kollégája - azt mondta neki, úgy érzi: valami rettenetes dolog fog történni Ukrajnában a következő három hétben.
A kijevi kormány Ribak halálára hivatkozva indította újra offenzíváját a Kelet- és Dél-Ukrajnában megszállt középületek visszavételére. Arszen Avakov belügyminisztérium bejelentése szerint Maripolban, ahol a hét végén egy összecsapásban meghalt három oroszbarát fegyveres, sikerült "felszabadítaniuk" a városházát. A helyiek alátámasztják a hírt. Elmondásuk szerint 30 baseballütőkkel felszerelkezett, húszas éveiben járó fiatalember ostromolta meg az épületet. Akciójuknak a rendőrség vetett véget - a felek a tárgyalóasztalnál folytatták elmérgesedett vitájukat.
A BBC fotót közölt azokról az amerikai ejtőernyősökről, akik Lengyelországba érkeztek gyakorlatozni. Az USA és Oroszország eközben folytatta az üzengetést egymásnak: az előbbi elfogadhatatlannak tartja, hogy Moszkva a 2008-as grúziai háborúhoz hasonló beavatkozással fenyegetőzik Ukrajna esetén. Korábban Szergej Lavrov külügyminiszter tett egy megjegyzést, amely szerint az oszétiaihoz hasonló akciót indíthatnak, ha az orosz érdekek ezt indokolttá teszik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve