A szlovák kormány 2020-as költségvetésének tervezete szerint a költségvetési hiány idén eléri GDP 0,68, jövőre pedig a 0,49 százalékát. Bár az idei és a jövő évi büdzsével kapcsolatban azt ígérték, hogy nem lesz deficit, már csak 2021-re számolnak kiegyenlített költségvetéssel - írta a pozsonyi Új Szó.
Ez azt jelenti, hogy az államkassza kiadásai idén 640 millió, jövőre pedig 480 millió euróval haladják meg a bevételeket. Az elemzők szerint a kormány által hétfőn elfogadott költségvetési tervezet csak játék a számokkal, a pénzügyminisztériumnak ugyanis erősen behatároltak a lehetőségei. Ha nem szeretné kivívni Brüsszel rosszallását, akkor nem tervezhetett be a jövő évre 0,5 százalékánál nagyobb hiányt.
Ugyanígy nem állíthatott össze kiegyenlített költségvetés sem, a 0 százalékos deficitet ugyanis senki sem vette volna komolyan. A szlovák jegybank már korábban figyelmeztetett, hogy pótlólagos intézkedések nélkül a költségvetési hiány jövőre elérheti a GDP 1,5 százalékát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve