A választáson - az ország területén állandó lakhellyel rendelkező külföldiekkel együtt - csaknem négy és fél millió választásra jogosult vehet részt, ők csaknem hatezer szavazókörzetben voksolhatnak este tíz óráig - írta az MTI.
A helyhatósági választáson Szlovákiában rendszerint meglehetősen nagy a részvételi arány, legutóbb országos átlagban csaknem 50 százalékos volt. A tétje viszonylag nagy, mivel a hatályos szabályozás szerint a települések önkormányzatai mintegy négyezer jogkörrel - köztük a helyi adók elosztásának jogkörével - rendelkeznek.
Kapcsolódó
A voksolás egész ideje alatt hatályban marad a már csütörtökön reggel érvénybe lépett kampánycsend. Ennek idején - egyebek mellett - sem a voksolás részeredményeiről, sem annak részleges részvételi arányáról nem szabad tájékoztatni, arra csak a szavazóhelyiségek bezárását és a jegyzőkönyvek aláírását követően keríthetnek sort a választási bizottságok.
A voksolás első nem hivatalos részeredményei urnazárás - vagyis szombaton este tíz óra - után jelennek majd meg, a nem hivatalos végeredményekre pedig vasárnap hajnalban lehet számítani, a hivatalos végeredményeket viszont várhatóan csak vasárnap délelőtt hozza nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság (ÚVK).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve