Az SVP az előrejelzések szerint a voksok 26,3 százalékát kapta, 3,1 százalékponttal kevesebbet, mint a négy évvel ezelőtti választáson. Csökkent a második helyen befutó szociáldemokraták támogatottsága is, 2,3 százalékponttal 16,5 százalékra. Veszítettek szavazókat a harmadik helyre esélyes liberálisok is, a választók 15,2 százaléka szavazott rájuk, ami 1,2 százalékponttal marad el a 2015 októberében elért 16,4 százaléktól - írta az MTI nyomán az Infostart.hu.
Eközben jelentős mértékben megerősödtek viszont a kampányuk középpontjába a klímakérdéseket helyező pártok. A klímaváltozás meghatározó témája volt a kampánynak, miután Svájc gleccsereinek 10 százalékkal zsugorodtak az elmúlt 5 évben.
Kapcsolódó
A baloldali Zöldpárt 5,6 százalékponttal tudta növelni támogatói számát, és a voksok 12,7 százalékára számíthat. A Liberális Zöldek 7,6 százalékot kaphattak, ami 3 százalékponttal több mint négy évvel ezelőtt. A két zöldpárt még soha nem kapott ennyi voksot.
A baloldali Zöldek ezzel az eredménnyel megelőzhetik a leköszönő kormánykoalícióban részt vevő Kereszténydemokrata Néppártot, amely a voksok 12 százalékát szerezte meg.
Mindez azt is jelenti, hogy ha a két zöld párt képes megállapodni egymással, együtt a második legnagyobb erőt jelenthetik a parlamentben a 42 zöld képviselővel, felborítva a svájci politika hagyományos erőviszonyait. A zöldek látványos sikereit az első gyorselemzések annak tulajdonítják, hogy az alpesi országban a gleccserek olvadása miatt a szó szoros értelmében igen látványosak a klímaváltozás hatásai - írta a 444.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve