Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje pénteken két felmérés szerint is vezetett Donald Trump republikánus elnökjelölt előtt, a The Washington Post elemzése szerint azonban Trumpnak áll a zászló. A republikánusokhoz közel álló Fox televízió felmérése szerint Clinton országosan két százalékkal, 45:43 arányban vezet Trump előtt, míg a Reuters és az Ipsos közös közvélemény-kutatása öt százalékos előnyt mutatott Clinton javára, de nem országosan, hanem csupán az úgynevezett ingadozó államokban.
Floridában és Észak-Karolinában most egyenlőek az esélyek, Michinganben pedig hajszálnyira szűkült Clinton előnye. Ohioban maradtak az 50-50 százalékos esélyek, Pennsylvaniában minimális Clinton előnye.A The Washington Post - alaposan elemezve a két elnökjelölt támogatottságát az úgynevezett ingadozó államokban - arra a következtetésre jutott, hogy a választási térkép határozottan Donald Trump felé mozdul.
Barack Obama - aki pénteken délután ismét Észak-Karolinában kampányolt Clinton mellett - szintén arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy "Trump közel áll a győzelemhez. Az elnök azt hangsúlyozta, hogy Trump nem amerikai, embertelen és rasszista kampányt folytatott, és ezt a választóknak muszáj észrevenniük.
Ostorcsapások, oda-vissza
Nekem nem kellett magammal hoznom Jennifer Lopezt, vagy Jay Z-t, én magam vagyok itt, egymagam - mondta a kisvárosban összegyűlt több mint tízezres tömegnek Trump. Szavaival arra utalt, hogy Clinton kampánygyűlésén a napokban Miamiban Jennifer Lopez énekesnő vett részt, a pénteki clevelandi Clinton-gyűlés vendége pedig a sztárpár, Jay Z és Beyoncé volt.
Trump munkahelyteremtést ígért, a külföldre kiszervezett munkahelyek visszahozását, valamint azt, hogy megvédi a helybélieket az általa veszélyesnek nevezett illegális bevándorlóktól. Clinton, még Cleveland előtt, Detroitban töltött néhány órát, és ott a rendszerszerű rasszizmust ostorozta és büntetőjogi reformot ígért. A Clinton Alapítvány egyébként pénteken elismerte, hogy egymillió dolláros adományt kapott Katartól, éppen akkoriban, amikor Hillary Clinton a külügyminisztérium vezetője volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve