Az új egyablakos uniós vámügyi ügyintézési rendszernek köszönhetően az áruk vámkezelésében részt vevő hatóságok könnyebben fogják tudni megosztani egymással a kereskedők által benyújtott elektronikus információkat, a kereskedőknek pedig mindössze egyszer, egyetlen portálon keresztül kell majd benyújtaniuk az áruk behozatalához, illetve kiviteléhez szükséges adatokat.
Az úgynevezett egyablakos ügyintézési környezet azt hivatott elősegíteni, hogy javuljon a hatóságok közötti együttműködés és koordináció, és ennek következtében könnyebb legyen automatikusan ellenőrizni az unió területére belépő vagy azt elhagyó árukkal kapcsolatos, nem vámjellegű kötelezettségeket. Az egyablakos ügyintézési rendszer az eljárások digitalizálása és racionalizálása révén biztosítani fogja, hogy a vállalkozásoknak ne kelljen több, például az egészségügy, a biztonság, a környezetvédelem vagy a mezőgazdaság területéért felelős hatóságnak dokumentumokat benyújtaniuk különböző portálokon keresztül.
A javaslat elfogadásával a következő évtizedben végbe mehet a határellenőrzések korszerűsítése, ezáltal lendületet kaphat a kereskedelem, javulhat a biztonsági és a megfelelőségi ellenőrzések hatékonysága, továbbá csökkenhetnek a vállalatok adminisztratív terhei.
Az uniós bizottság azt írta, az Európai Unió a világ legnagyobb kereskedelmi blokkjaként a világkereskedelmi forgalom 15 százalékát bonyolítja le. 2018-ban több mint kétezer uniós vámhivatal közel 343 millió vám-árunyilatkozatot kezelt, és 25,3 milliárd euró (mintegy 9,1 ezer milliárd forint) összegű vámot szedett be. A vámunió évente több mint 3,5 ezer milliárd euró értékű áru kereskedelmét segíti elő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve