Az Eurostat, EU statisztikai hivatala kedden közölte, hogy az év első három hónapjában szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben 0,1 százalékkal, az EU 28 tagállamában pedig 0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma a múlt év utolsó negyedéhez képest.

Éves összevetésben az euróövezetben 0,8 százalékkal, az unió egészében pedig 1,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság.

Az Eurostat becslése szerint 2015 első negyedében az EU-ban 228,1 millió, ebből az eurózónában 150,3 millió ember állt alkalmazásban.

Negyedéves összevetésben 1,5 százalékkal Magyarország és Lettország mutatta fel a legnagyobb növekedést, míg Görögországban 0,8 százalékkal, Máltán pedig 0,4 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma.

A múlt év első negyedéhez képest a legnagyobb ütemben, 3,6 százalékkal Észtországban nőtt a foglalkoztatottság, Magyarország 3,4 százalékkal a második helyen áll az Eurostat jelentése szerint.