Az orosz kormány azt tervezi, hogy a frissen végzett orvosokat egy időre röghöz köti - derült ki Veronika Szkvortszova egészségügyi miniszter tájékoztatójából. A fiatalokat köteleznék arra, hogy végzés után néhány évre az állami kórházakban helyezkedjenek el. Ezzel csökkentenék az állami egészségügyi intézményekben kialakult munkaerőhiányt.
Az előkészületben lévő törvény szerint csak ezt követően - nem több mint öt év állami szolgálat után - vállalhatnának munkát a magán-egészségügyi rendszerben.
Oroszországban ingyenes az egészségügyi ellátás, ám nagyon sokan, különösen a városban lakók, magánklinikákra járnak, hogy elkerüljék a sorban állást, illetve hogy jobb bánásmódban részesüljenek. Az állami intézményekben jelentkező orvoshiány enyhítése érdekében az orvosegyetemek hallgatóinak fele ingyen tanul - emlékeztetett az Interfax hírügynökség.
Szkvortszova ezzel összefüggésben arról is beszámolt, hogy több figyelmet kívánnak fordítani a gimnáziumokra: azt szeretnék, hogy a középiskolások közül többen válasszák az orvosi pályát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve