Nem sok jót ígér a demokrata párti politikusnak, hogy Julian Assange, egy interjúban bejelentette: további kiszivárogtatások várhatók Hillary Clinton levelezésével kapcsolatban - idézi a The Guardiant, a Magyar Nemzet.
A levelezési ügy 2014 nyaráig nyúlik vissza, amikor az amerikai külügyminisztérium jogászai - akik egy kongresszusi adatkérelem teljesítésén dolgoztak a bengázi amerikai képviselet ellen 2012-ben végrehajtott fegyveres támadás ügyében - rájöttek, hogy nem minden irathoz férnek hozzá. 2014 októberében a diplomáciai tárca felkérte négy volt vezetőjét, hogy szolgáltassa be a birtokukban lévő e-maileket.
Decemberben Clinton, aki 2013 elején távozott hivatalából, 55 ezer oldalnyi hivatalos levelet bocsátott a minisztérium rendelkezésére. Mint mondta, a magánlevelezését töröltette a szerverről. A The New York Times című lap azonban márciusban közölte, hogy Clinton tárcavezetőként kizárólag a privát e-mail szerverét használta.
Idén május végén nyilvánosságra került az amerikai külügyi tárca belső vizsgálata, amely megállapította, hogy Hillary Clinton miniszterként megsértette a hivatali előírásokat. Donald Trump pedig nem hagyta ki a ziccert, már a jelentés kikerülésének napján rátámadt ellenfelére.
Haragban vannak
De még ennél is kellemetlenebb helyzetbe kerülhet Clinton, ha Julian Assange beváltja az ígéretét. Ugyan a szivárogtató nem árulta el, mikor és hogyan kívánja közzétenni a leveleket, annyit bizonyosan tudni lehet, hogy Assange mindent meg fog tenni, hogy Clintont lejárassa.
Korábban az AFP jelentése nyomán lehetett olvasni a sajtóban arról is, hogy Hillary Clinton éppenséggel nem lelkesedik Assange tevékenységéért, Illetve arról is, hogy elnökké választása esetén Assange életét igencsak megkeserítené.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve